Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Amikor e sorokat írta a jogvégzett, négy nyelven verselő Batsányi János A franciaországi változásokra című versében, még nem gondolhatta, hogy hamarosan ő is megláthatja a francia forradalom szülőanyját, Párizst. Hevületéért sok nehézségen kellett itthon keresztülmennie: feljelentés, hivatalvesztés, börtön. 1809-ben aztán éppen a Bécsbe bevonuló Napóleonban látta a megváltás útját: volt kufsteini rabtársa, Maret kérésére ő lektorálta és részben fogalmazta is Napóleon magyarokhoz szóló kiáltványát, amely szakításra hívott fel a Habsburgokkal. Amikor a franciák visszavonultak, követte őket, és Párizsba költözött. Napóleon nem volt hálátlannak nevezhető, évi 2000 frankos jövedelmet juttatott neki. 

1812 és 1815 között ebben a házban lakott, a 30 rue Mazarine alatt. A ház egyébként - ahogy a másik emléktábla jelzi - a királyi tűzoltótársaság székháza volt, amit XIV. Lajos alapított, és az első hivatásos tűzoltással foglalkozó intézmény volt.

Szegény Batsányi kényelmes párizsi apartmanját egy sokkal kellemetlenebbre cserélte. Az 1815-ben Párizst megszálló osztrákok elfogták, és a spielbergi börtönbe vetették. Csak felesége, a szintén költő Baumberg Gabriella közbenjárására cserélhette a fogságot száműzetésre.